2010-ben is folytatódik az ÖKO-program

InfoRádió / MTI
2009. december 1. 14:15
Jövőre is folytatódik az ÖKO-program, amelynek keretében már a kémények felújítására is lehet majd pályázni - jelentette be az önkormányzati miniszter.

Varga Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kéményfelújítás mellett továbbra is lehet pályázni a lakások belső fűtésének korszerűsítésére, valamint a közüzemi mérőórák felszereltetésére is. Hozzátette: 2010-ben a költségvetés alapján 5 milliárd forint áll a minisztérium rendelkezésére, hogy finanszírozza az ÖKO-programot.