eur:
393.67
usd:
369.52
bux:
65667.53
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Újinfluenza: újabb három magyar áldozat

Meghalt a karcagi kórházban egy 18 éves fiú, akinek szervezetében kimutatták a H1N1 vírust; a fiú az új vírus ellen nem volt beoltva - közölte az ÁNTSZ. Két másik haláleset is összefüggésbe hozható az új vírussal.

A fiúnál, aki egy szociális otthon lakója volt, a halála után derült ki, hogy a szervezetében jelen volt az új influenza vírusa, azonban a boncolási jegyzőkönyv még nem készült el - mondta el az ÁTNSZ sajtóosztálya.

Közölték azt is, hogy a fogyatékos fiú csak a szezonális influenza ellen kapott védőoltást, a H1N1 ellen nem.

Ha bebizonyosodik, hogy halálában szerepet játszott az új vírus, akkor ő a tizedik magyarországi áldozat Magyarországon.

Az origo internetes hírportál szerint a fiú a tiszafüredi otthonból került kórházba, eredetileg nem a vírus miatt. A fiú édesanyja az internetes újságnak elmondta, hogy gyermeke november 21-én halt meg. Az édesanya szerint fia halálának nem volt köze az vírushoz, nem volt fertőzött sem ő, sem más az otthonban.

Két eset Baranyában

Újabb két haláleset történt, amely összefüggésbe hozható az új vírussal - közölte az ÁNTSZ hétfőn az MTI-vel. A sajtóosztály tájékoztatása szerint mindketten a Baranya Megyei Kórházban haltak meg.

A közlés szerint egyikük egy 83 éves férfi, ő november 25-én halt meg, a másik egy 52 éves férfi, aki már az új influenza fertőzésével került kórházba. Az MTI úgy tudja, ő ma vesztette életét.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×