Stumpf: Mesterházy kiválasztása a veszteségminimalizálási stratégia része

Infostart
2009. november 25. 17:38
Az MSZP belső alkujának és a veszteségminimalizálási stratégiának az eredménye, hogy Mesterházy Attila lett a párt miniszterelnök-jelöltje - véli Stumpf István. A politológus szerint a jelölt igazi feladata a párt újjáépítése lesz.

Mesterházy Attilát javasolja az MSZP országos elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kedden.

Az az elit, amely az MSZP-t ebbe a katasztrofálisnak tűnő választási vereségbe vezeti, belül kötött egy alkut, részben a saját túlélése érdekében - kommentálta a párt döntését az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elnöke.

Azt a generációt, amelyet Gyurcsány Ferenc képvisel, nem lehet visszaültetni, és nem lehet helyzetbe hozni azt a réteget sem, amelyik a börtönben ül Zuschlag Jánossal - fogalmazott Stumpf István, aki szerint Mesterházy Attila egy többé-kevésbé érintetlen szereplő, aki ugyan a Zuschlag-ügyben "egy kicsit besárazódott", de nem olyan mértékben, mint a többiek.

Õt olyan politikai szereplőnek lehet megtenni erre az átmeneti időre, aki magában hordozhatja annak az esélyét, hogy generációs oldalról újraépülhet a párt. Az MSZP azonban nem egy hagyományos pártszerű képződmény, mivel kapcsolatrendszere, társadalmi beágyazottsága és társadalmi szocializációja az előző rendszerben gyökerezik - hangsúlyozta a politológus, aki úgy véli: ez a réteg nem fog könnyen pártot váltani.

Veszteségminimalizálás

Mesterházy Attila kiválasztása a veszteségminimalizálási stratégia része - mondta Stumpf István, aki szerint az, hogy lesz-e esélye a jelöltnek újjáépíteni a pártot attól függ, hogy a most szerveződő új MSZP-s generáció ki tud-e olyan markáns személyiséget termelni, aki határozottabban tudja megjeleníteni az új baloldali értékeket és komolyabb társadalmi támogatottságot szerezni.

A lehetséges miniszterelnök-jelöltek között Kovács László neve is felmerült. A Századvég Alapítvány elnöke szerint azonban az MSZP egykori vezetőjének visszahozatala egy letűnt kort idézne, és azt szimbolizálná, hogy a pártnak nincs utánpótlása és jövőtudata.

A Fidesz és a baloldal

A politológus hangsúlyozta: a Fidesz olyan népszerűségi magaslatokon áll, amelyet nem lehet tovább növelni. Ez az előny erodálódni fog, de a pártnak jó esélye van a választások megnyerésére.

A Fidesz ugyanakkor érdekelt abban, hogy legyen egy olyan baloldal, amely nemcsak "betart" neki, hanem bizonyos területeken meg lehet vele állapodni, különösen akkor, ha nincs meg az Országgyűlésben a kétharmados többsége - fűzte hozzá Stumpf István.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást