Továbbra is lélegeztetőgépen van a H1N1-el kezelt kismama

InfoRádió / MTI
2009. november 23. 17:54
Továbbra is lélegeztetőgépen van az a kismama, akit az új influenza és annak szövődményei miatt már hetek óta kezelnek a Szegedi Tudományegyetem Belgyógyászati Klinikájának intenzív osztályán.

A beteg továbbra is súlyos állapotban van, de reményt keltő, hogy nem fordult rosszabbra az állapota - mondta Rudas László, a klinika professzora hétfőn.

Tájékoztatása szerint rendkívül súlyos vírusos tüdőgyulladás lépett fel a páciensnél, ennek következtében elpusztult a légzőhám nagy része. Most már nem az a cél, hogy a vírus eltűnjön a szervezetéből, hanem hogy a légző felület regenerálódjon - tette hozzá. Ilyenkor a legnagyobb veszély a felülfertőződés, de erről ebben az esetben szerencsére nincs szó - magyarázta a professzor.

A gyógyulási folyamat, és ezzel együtt a lélegeztetés várhatóan még hetekig eltart.

A magzat állapotáról Rudas László csak annyit mondott, hogy természetesen közvetlenül összefüggésben van az édesanya állapotával.

Az asszonyt november eleje óta kezelik az intenzív osztályon.