Átfogó közúti ellenőrzéssorozatot indít hétfőtől december 6-ig a rendőrség, amelynek elsődleges célja a tehergépjárművekkel okozott személyi sérüléses balesetek visszaszorítása.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az akcióban elsősorban a tehergépjárművek műszaki állapotát, illetve a szállítható súlyra, a vezetési és a pihenőidőre, valamint a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok betartását vizsgálják.
Az ORFK közölte: emellett fokozott figyelmet fordítanak a gyorshajtók, az ittasan vezetők kiszűrésére, és ellenőrzik a biztonsági öv, illetve a biztonsági gyermekülés használatát is.
A közleményben emlékeztettek arra: Magyarországon tavaly 1711, míg az idén az első 10 hónapban 1238 olyan balesetet okoztak a teherautók vezetői, amelyben megsérült valaki.