eur:
394.83
usd:
370.34
bux:
65265.51
2024. április 19. péntek Emma

Székesfehérvári vita: engedély nélkül építkezik a szupermarket-lánc?

Székesfehérvár kertvárosi övezetében, a Donát utcában az aláírásgyűjtés ellenére épül várhatóan egy Lidl áruház. Az önkormányzat nem adott építési engedélyt, a munkálatok azonban már javában tartanak.

Az önkormányzat hónapok óta azzal nyugtatja az ott élőket, hogy biztosan nem épül áruház a környéken, ennek ellenére a terület rendezése már elkezdődött - mondta az InfoRádiónak Nyári Tünde. A civilek szóvivője szerint tiltakozásuk ellenére a Lidl lebontott négy házat, földmérők dolgoztak a területen, akiktől azt az információt kapták, hogy a tervek miatt mérik fel a telket, mert januárban elkezdenek építkezni.

Nyári Tünde szerint abban az övezetben, ahol élnek, a szabályok szerint nem építhető ilyen áruház. Hozzátette: úgy tudják, az áruházlánc nem kereste meg az önkormányzatot az áruházépítéssel kapcsolatban.

Erről számolt be az InfoRádiónak a székesfehérvári önkormányzat képviselője is. Gál Péter Pál, az önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának elnöke azt mondta, hogy a város nem adott ki építési engedélyt az üzletláncnak arra, hogy a kertvárosi övezetben egy újabb áruházat építsen.

"Változtatási tilalom alá vontuk a Donát utcai területet, így ha ott valóban áruház épül, akkor a Lidl jogsértést követ el. Erre a területre a jelenlegi szabályozási tervek alapján hatóság által építései engedély nem adható ki" - nyilatkozta az illetékes.

Gál Péter Pál kiemelte: tudnak arról, hogy a bontást végző vállalkozók azt mondták az ott élőknek, hogy az áruház mindenképpen megépül. Hozzátette: a cég még nem is tárgyalt a városvezetéssel az építkezésről.

Az InfoRádió megkereste a Lidl áruházláncot is. Kérdéseinkre a cég vezetői egy e-mailben válaszoltak, amelyben a többi között azt írták, hogy a jogszabályoknak megfelelően járnak el, és jogerős engedély birtokában bontják az épületeket.

Hozzátették: korábban a Zombori utcában építkeztek volna, erre megállapodásuk is volt az önkormányzattal, de évekig nem történt előrelépés, ezért vásárolták meg az eredeti telekkel szemben elhelyezkedő Donát utcai területet. Arra a kérdésre, hogy a bontási engedélyen kívül, építési engedélyük is van-e, egyelőre nem válaszolt a Lidl Magyarország Bt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×