Fidesz: felelősségre kell vonni a sukorói "tetteseket"

InfoRádió / MTI
2009. november 14. 12:11
A Fidesz szerint a vagyonkezelőtől távozó Császy Zsolt, a sukorói ügyben jogtanácsosként eljáró értékesítési igazgató a "legkisebb láncszeme" a sukorói kaszinóberuházás ügyének, ezért a folyamatban lévő ügyészségi eljárásban a többi "tettest" is felelősségre kell vonni.

Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Magyar Nemzet szombati számában arról írt: távozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) Császy Zsolt.

Ha úgy gondolja Bajnai Gordon miniszterelnök vagy Oszkó Péter pénzügyminiszter, hogy majd Császy Zsolt lesz a bűnbak - "akit egyébként szépen, zsebpénzzel együtt elbocsátanak" -, akkor nagyon tévednek - fogalmazott Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

Feljelentést tesz a Magosz

Büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen Budai Gyula, álláspontja szerint ugyanis trükköznek a pályázatok érkeztetésével, elbírálásával a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n (MNV) belül.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján mindezt az állami földek haszonbérletére kiírt pályázatok ügyével összefüggésben közölte.

A konkrét esettel kapcsolatban elmondta: egy 2.500 hektáros Pest megyei terület haszonbérletére érkezett pályázatokat idő előtt felbontották, s a felbontás tényét visszamenőleges dátummal próbálták legalizálni.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást