Az MDF senkivel sem közösködik

Infostart
2009. november 13. 08:40
Bár még nincs hivatalos döntés róla, de Bokros Lajos európai parlamenti képviselő lehet a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje a tavaszi országgyűlési választásokon. A párt országos választmányának elnöke az InfoRádiónak azt mondta: az MDF egyedül indul, de nem zárható ki, hogy helyben, adott esetben más párttól is átigazolhat hozzájuk képviselőjelölt.

Saját listával, önállóan vág neki a jövő évi országgyűlési választásoknak az MDF - hangsúlyozta Makay Zsolt, a párt országos választmányának elnöke, hozzátéve: ebben teljes az egyetértés a párt vezetésében.

Az SZDSZ elnöke, Retkes Attila nemrég felvetette: az MDF-nek, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek közös miniszterelnök-jelölttel kellene kiállni a Fidesz ellen, méghozzá Bokros Lajos mögött felsorakozva. A korábbi szocialista pénzügyminiszter, jelenlegi MDF-es európai parlamenti képviselő ugyanis a szabad demokrata politikus szerint elég erős lenne a legnagyobb ellenzéki párt ellen.

Makay Zsolt erre csak annyit reagált: megérti, ha egy pártnak problémája van a választási felkészüléssel, de az MDF senkivel sem közösködik, sem a lista, sem a miniszterelnök-jelölt esetében.

Ez utóbbiról a párt még nem hozott döntést, de még az idén megteszi ezt. A választmányi elnök személy szerint Bokros Lajost tartja megfelelőnek.

Elmondta azt is: a párt nyitott az együttműködésre minden olyan politikussal, aki helyi szinten elismert, és sokat tett a közösség érdekébe. Ilyen együttműködés az elmúlt hetekben ez leginkább az SZDSZ-esekkel fordult elő.n ez leginkább az SZDSZ-szel összefüggésben fordult elő. Németh Zoltán kérdezte Makay Zsoltot. Makay Zsoltot, az MDF országos választmányának elnökét hallották

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást