A Fidesz gazdaságpolitikája a foglalkoztatásra helyezi a hangsúlyt

InfoRádió / MTI
2009. november 12. 13:14
Az állam reformja, a kamatok csökkentése, a foglalkoztatás növelése áll egyebek mellett a Fidesz gazdaságpolitikájának középpontjába - mondta Matolcsy György, az ellenzéki párt gazdaságpolitikusa, volt gazdasági miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) rendezvényén.

Matolcsy György előadásában azt mondta: négy reformmal a középpontban jövőre új megállapodást kellene kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az Európai Unióval és a Világbankkal. A reformok az államot, az adó- és járulékrendszert, a szakképzést érintenék, továbbá az új megállapodásban egy korrupció ellenes intézkedéstervet is rögzítenének.

Mint mondta, az államreformon belül csökkenteni kell az adminisztrációs terheket, el kell indítani a BKV, a MÁV, az egészségügy, az önkormányzatok reformját.

Az ellenzéki politikus szerint a következő időszakban a növekedés motorja az egészségipar lesz, amely egyben a legfontosabb kitörési pont. A motorok közé sorolta még az építőipart, az energiaipart, a mezőgazdaságot, a víz-, hulladékgazdálkodást, az autóipart és az üzleti szolgáltatásokat is. Szerinte az ezekben az ágazatokban működő cégek alkalmasak lehetnek arra, hogy a hazai piac mellett a regionális, esetleg globális piacokra is kilépjenek.

A Fidesz úgy gondolja, hogy a foglalkoztatás bővítésével létrejövő gazdasági növekedés elősegíti az egyensúly kialakulását is - mondta Matolcsy. Úgy vélte, a pénzügyi mozgástér nem túl tág, ám monetáris eszközökkel, az uniós forrásokkal élénkíteni lehet a gazdaságot. A fideszes gazdaságpolitikus szerint a magyar üzleti élet jelenleg fagyott állapotban van, a pénzintézetek kerülik a kockázatot, így inkább az MNB kéthetes letétszámláján helyezik el pénzüket. Ezen változtatni kell - jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte ösztönözni kellene a bankok hitelezési tevékenységét.

A volt gazdasági miniszter szerint ösztönözni kell a vállalatok tőkekihelyezését is. Úgy vélte, a következő 3-4 évben tőkeexport-orientált gazdaságpolitika alkalmazására van lehetőség.

Matolcsy György más szakértők elemzéseire is hivatkozva azt mondta, 2010-ben az államháztartás hiánya 7,3-7,5 százalékos lehet.

Azzal számolnak, hogy jövőre a kiadási többlet 1.300-1.400 milliárd forint lesz. Az elmaradó bevételeknél a társasági adóból 50-70 milliárddal, az áfából 50-80 milliárddal számolnak kevesebbet, az ingatlanokból származó bevételek elmaradása pedig mintegy 40 milliárd forint lehet.

A kormány előrejelzése szerint 2010-ben az államháztartás hiánya a GDP 3,8 százaléka lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Panulin Ildikó tudósítása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást