Szijjártó: Retkes kijelentéseit nem kell komolyan venni

InfoRádió / MTI
2009. november 11. 15:24
Szijjártó Péter szerint ma sem az SZDSZ, sem pedig annak elnöke, Retkes Attila nincs abban az állapotban, hogy bármilyen kijelentését - főleg amelyik kormányzással kapcsolatos - komolyan kellene venni.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ezt arra a kérdésre mondta, hogy mi a Fidesz véleménye Retkes Attila azon javaslatáról, miszerint Bokros Lajosnak kellene indulnia az MSZP, az SZDSZ és az MDF közös kormányfőjelöltjeként a jövő évi parlamenti választáson a Fidesz "fenyegető" kétharmados többségének megakadályozására.

Az SZDSZ elnöke a Népszava online által kedden közölt interjúban azt mondta, a Fidesz a Jobbikkal elérheti a kétharmados többséget, ezért "most nem pártokról, képviselők számáról kell beszéljünk, hanem arról: miként őrizhető meg a harmadik köztársaság értékrendje."

Szijjártó Péter utóbbival kapcsolatban közölte: az egészen biztos, hogy a köztársaság értékeinek védelmét valóban meg kell szervezni, de a szélsőségek ellen, amely "szélsőségek" közül az egyiket éppen a kormány képviseli azzal, hogy a törvények fölé helyezi magát. A másik szélsőséget pedig - tette hozzá - azok az erők képviselik, amelyek a törvényen kívüli, erőszakos megoldásokkal akarnak a helyzeten változtatni.