eur:
394.03
usd:
364.7
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Újinfluenza: Kisgyermekek is megkaphatják a védőoltást - a nap legfontosabb hírei

A három év alatti gyermekek is megkaphatják az új influenzavírus elleni védőoltást - jelentette be az egészségügyi miniszter. Székely Tamás azt mondta: már egyéves kortól beadható a vakcina.

A politikus hangsúlyozta, hogy a három év alatti gyerekek esetében most fejeződtek be a klinikai vizsgálatok. Székely Tamás szólt arról is, hogy megkezdődnek az iskolai, óvodai oltások. Hangsúlyozta: az intézmények levélben tájékoztatják a szülőt az oltásról, amelyet csak engedéllyel lehet beadni. Közben a szlovák belügyminiszter közölte: reggeltől lezárnak a gyalogosforgalom elől két ukrajnai határátkelőt az ottani influenzajárvány miatt. Ukrajnában a magyar hatóságok információi szerint már 255 ezren betegedtek meg influenzában, 67-en haltak meg a betegségben, és 15 ezer embert kezelnek kórházban.

Elfogadták a költségvetést megalapozó törvénycsomagot

Elfogadta az Országgyűlés a 2010-es költségvetést megalapozó törvénycsomagot. A kétharmados támogatást igénylő rendelkezéseket 356 igen és három nem szavazattal fogadták el. Kedden a jövő évi költségvetéshez benyújtott, a főszámokat érintő, a kormány által támogatott módosító indítványokról szavaz mintegy 10 órás keretben a parlament. Az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött új polgári törvénykönyvhöz benyújtott kormánypárti módosító javaslatokat a Fidesz is megszavazta. A zárószavazást egy hét múlva tartják. Az ellenzéki párt közben benyújtotta az olcsóbb és átláthatóbb kampány érdekében kidolgozott törvénymódosító javaslatát. A Fidesz szerint rövidebb kampányidőszakra lenne szükség, és bevezetnék a kampányszámlát is.

Nincs megállapodás a kollektív vasúti munkaügyi vitában

Nem született megállapodás a kormány és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet között a kollektív munkaügyi vitában. Az érdekképviseletek azért kezdeményeztek egyeztetést a kabinettel, mert elutasítják, hogy jövőre 40 milliárd forinttal csökkentsék a vasút finanszírozását, emellett kifogásolják a MÁV tervezett átalakítását, és a mellékvonalak elbocsátásokkal járó bezárását. Az egyeztetést egy hét múlva folytatják.

Vizsgálat az FTC-Diósgyőr mérkőzés ügyében


Rendőrségi vizsgálatot kért az igazságügyi és rendészeti miniszter a szombati Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó-mérkőzés ügyében. Draskovics Tibor közölte: a rendőrségnek nemcsak az a dolga, hogy megfékezze a huligánokat, hanem az is, hogy bíróság elé állítsa azokat, akik mások életét veszélyeztették és megzavarták a rendezvényt. A meccset félbe kellett szakítani, miután Fradi-szurkolók egy csoportja megpróbált bemászni a pályára, illetve átjutni a diósgyőri szektorba.

Demonstrálnak a rezidensek

Figyelemfelkeltő demonstrációt tartanak jövő csütörtökön az orvostanhallgatók Budapesten. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: azért tiltakoznak, mert aránytalanul alacsonynak tartják a rezidensek mintegy 95 ezer forintos havi fizetését a heti 60-70 órás munkavégzéshez képest. Papp Magor úgy vélte: a rezidensi fizetés reális összege havonta nettó 200 ezer forint lenne.

Ismét emelkedik az üzemanyagok ára

Szerdán bruttó négy forinttal emeli a 95-ös benzin és két forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. Takács Szabolcs, a portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: a mostani emeléssel a benzin átlagára 299-300 forintra, a gázolajé 282-284 forintra nő, de az autósok akár 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Felülvizsgálja hűtőgépeit a Samsung

Magyarországon is felülvizsgálja hűtőgépeit a Samsung. A dél-koreai cég tegnap jelentette be, hogy összesen 400 ezer termékét hívja vissza a leolvasztó rendszerek hibája miatt. A Samsung Electronics magyarországi képviseletének közleménye szerint az RS21 és RS60 típusszámú, 2005 március és 2006 június között gyártott hűtőgépeket érinti a hiba.

November 13-án temetik Dargay Attilát

Jövő pénteken a Farkasréti temető Makovecz-termében vesznek végső búcsút Dargay Attila animációs filmrendezőtől - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége. A Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész, az egyebek mellett Vuk, Lúdas Matyi, Szaffi, Gusztáv és Pom Pom figurájának megalkotója életének 83. évében október 20-án hunyt el.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×