A halottak napját Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházban. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, s a XIV. század elejétől Róma is átvette.
A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapszik. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt tisztulniuk kell.
Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz kapcsolódó némelyik népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.
Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben, a bukovinai magyarok körében még ennivalót is vittek a temetőbe. Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát, s néhol úgy tartották, hogy akié a családban a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.