Magyarország fokozottan felelős a nyugat-balkáni térségért - mondta a köztársasági elnök az albániai Durres városában.Sólyom László azzal indokolta ezt, hogy a nyugat-európai államokkal ellentétben Magyarország ismeri a Balkán történelmét és mostani viszonyait, és valóban érdeklődik a régió iránt. Az államfő előzőleg Sali Berisha albán miniszterelnökkel tárgyalt Tiranában.
A köztársasági elnök úgy fogalmazott: az Európai Uniónak meg kell értenie, hogy a világnak ezen a felén egyes nemzetek határai nem esnek egybe az államhatárokkal, mégis meg lehet oldani, hogy egységként kezeljék ezeket a nemzeteket. Sólyom László arra utalt, hogy Albánia határain kívül Koszovó mellett Macedóniában, Montenegróban és Görögországban is él albán közösség.