Kedden szavaz a 2010-es költségvetéshez benyújtott, a főszámokat érintő módosító indítványokról a parlament. Az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság ülése után elmondta: a szavazás több mint tíz órát vesz majd igénybe, a képviselők kétóránként tartanak majd negyedórás szünetet.
Altorjai Anita arról is beszámolt, hogy a parlament várhatóan hétfőn szavaz a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött polgári törvénykönyvhöz benyújtott módosító indítványokról. Hozzátette: a kormány az őszi ülésszakban 41 törvény zárószavazását kéri, ebből még 9-et kell benyújtania; 3 zárószavazásra, 9 pedig már a módosító indítványokról szóló szavazásra vár.