Milliárdos bírságokat is kiszabhat majd az új korrupció ellenes hivatal

InfoRádió / MTI
2009. október 25. 18:35
Milliárdos bírságokat is kiszabhat az új, antikorrupciós hivatal a kormány javaslata alapján - közölte az igazságügyi tárca államtitkára. Avarkeszi Dezső hangsúlyozta: a miniszterelnök által bejelentett törvényjavaslat akár már március elsején törvényerőre emelkedhet.

Az államtitkár hangsúlyozta: a Közérdekvédelmi és Közbeszerzési Hivatal a korrupcióval szerzett tisztességtelen előny kétszeresét is kiszabhatja bírságként. Avarkeszi Dezső hozzátette: a tervek szerint szigorodnak majd a Büntetőtörvénykönyvben a korrupciós cselekmények szankciói: egyes bűncselekményeknél nőnek a büntetési tételek, és kötelező mellékbüntetés lesz a foglalkozástól eltiltás.

Bajnai Gordon miniszterelnök ma jelentette be, hogy antikorrupciós törvénycsomagot terjeszt a kormány az Országgyűlés elé, amelynek értelmében átalakítanák a Közbeszerzési Hivatalt, amely a tervek szerint ezentúl a jogtalan előnyszerzést is büntetnék