Ötpárti egyeztetést tartanak holnap délelőtt a fővárosi önkormányzat és intézményei működtetéséről. A frakcióvezetők tanácskozását a főpolgármester kezdeményezte, miután a szocialisták kiléptek a szabaddemokratákkal kötött koalícióból. Demszky Gábor azt mondta: a jövőben minden javaslatát előzetesen egyezteti a frakciókkal és csak többségi támogatás mellett nyújtja be azokat a közgyűlésnek.
Közben Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese úgy nyilatkozott: még ebben évben új önkormányzati választást lehetne kiírni Budapesten, ha az Országgyűlés holnap, rendkívüli eljárás keretében elfogadná azt a törvénymódosítást, amelyet pártja nyújtott be azért, hogy a Fővárosi Közgyűlés mielőbb feloszlathassa magát. Emlékeztetett arra: a törvény értelmében a választásokat megelőző egy évben nincs lehetőség a testület feloszlatására, de szerintük ez az akadály elhárítható, ha megvan hozzá a politikai szándék.
Az MSZP kedden jelentette be, hogy felbontja a fővárosi koalíciót az SZDSZ-szel és visszahívja főpolgármester-helyetteseit, miután a szabaddemokraták a BKV ügyében a szocialisták ellen szavaztak.