A Monetáris Tanács véleményét nem ismerem. Nem is ismerhetem, mert a Tanács a javaslatokat nem tárgyalta. A Tanács külső tagjai ugyanúgy az elmúlt hétvégén kaptak róla információt, mint mindenki más. Nem lényeges, de mindenesetre érdekes a kérdés: Miként értelmezhető "A Magyar Nemzeti Bank javasolja ..." kitétel. Végül is ki a javaslattevő, a kezdeményező? (az Elnök?, az elnök és az alelnökök?, a stáb?)
Egyetért a javaslattal?
Röviden válaszolva: most és így nem!
Kissé hosszabban. Néhány hónappal ezelőtt elhangzott egy hivatalosnak hangzó vélemény, miszerint Magyarországon unikális válságkezelő programot fogadnak el: amíg a recesszió sújtotta országok szinte mindegyike az állami kiadások növelésével, de mindenképpen annak szinten tartásával igyekszik a gazdasági visszaesést mérsékelni, addig Magyarország szigorú kiadás visszafogással egyidejűleg akarja az egyensúlyt és a növekedést elérni. A mostani javaslat szintén unikális. Az országok többsége - kissé leegyszerűsítve és túlozva - önti a gazdaságba a pénzt, míg az itthoni javaslat gyors restrikciót akar elérni a háztartások hitelezésében.
Be kell látnunk, hogy ha a háztartások jövedelmét az állami kiadások visszafogásával jelentős mértékben csökkentjük, akkor a fogyasztási kereslet visszaesik, a háztartások megtakarítási képessége csökken, azaz a bankok forintforrásai, valamint az államadósság belső finanszírozási lehetősége korlátozott. Ha ehhez hozzátesszük a háztartási hitelek szabályozásából eredő keresletkorlátozást, a termelő ágazatoknál kívánt hitelezési aktivitást már nemcsak a magas kamatszint miatti hitelképesség hiánya, hanem a fizetőképes kereslet csökkenése is akadályozza. A következmény: a növekedés lassú beindulása, valamint - s ezt tekintem a legsúlyosabb problémának - a foglalkoztatottság alacsony szintjének a fennmaradása.
Természetesen ebből a "zsákutcából" kitörni lehetne az exportpiacokon keresztül. De először is a külső piacok élénkülése még várat magára, másodszor pedig a volt exportpiacok országaiban protekcionista törekvések fedezhetők fel. Harmadrészt az exportlehetőségek (ugyanúgy mint a belső keresletet lekötő importvolumen) nem függetlenek a pillanatnyi árfolyamalakulástól. Emellett egyes ágazatok - elsősorban az építőipar - kevésbé exportképesek.
A mikroproblémák kapcsán szeretném elmondani, az olvasott javaslat a devizahitelezésből eredő kockázatok csökkentését emeli ki, holott a konkrét javaslat egyidejűleg a forint hitelek szabályozását is tartalmazza. Miért kellene a forinthiteleket szabályozni? Ha arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy egy évekkel ezelőtti devizahitelezési szabályozás a mai ismereteink alapján célszerű lett volna-e, akkor könnyedén igent lehetne mondani. De ennek az utólagos bölcselkedésnek semmi értelme. A devizában denominált hitelszerződések élnek, mind a bankok, mind a lakosság az árfolyamváltozásból eredő kockázatokat megtapasztalta. Elképzelhetetlen, hogy hasonló folyamat lejátszódjon, de ha mégis elkezdődne, a konszenzuson alapuló szabályozás azonnal megtörténhet.
No de legyünk egy pillanatra optimisták: mi történne, ha - "ne adj isten" - a kormány bejelentené az euró két év múlvai bevezetését. Ezek után 15, 20 vagy 25 éves jelzáloghiteleket nem ajánlott euróban felvenni? Képtelenség! Továbbá, nem tartom szerencsésnek azt a szabályozást, ami kikerülhető, kijátszható és nehezen átlátható, ellenőrizhető folyamatokhoz vezet.