Írországban a lisszaboni szerződésről tartott népszavazáson résztvevők 67 százaléka támogatta a dokumentum elfogadását - jelentette be a választási bizottság a szavazatok összeszámlálása után. A részvétel a kora este nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint 58 százalékos volt a voksoláson és a 43 ír választókörzetből mindössze kettőben kerültek többségbe az elutasító szavazatok. Brian Cowen miniszterelnök még délután hivatalosan is bejelentette a dokumentum jóváhagyását. Azt mondta: a siker azt jelenti, hogy az Európai Unió erősebb, tisztességesebb és jobb lesz. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte, hogy az írek többsége igent mondott az Európai Uniót megreformáló lisszaboni szerződésre. Mint mondta: a támogató állásfoglalás a gazdasági válság időszakában az európai szolidaritás értékét mutatja. Hasonlóan nyilatkozott a közösség soros svéd elnöksége is. Közben a lengyel államfő hivatalvezetője közölte: a döntés után Lech Kaczynski elnök is haladéktalanul aláírja majd a megállapodást.
Az MSZP frakcióvezetője szerint az ír népszavazással feltehetően egy újabb fejezet kezdődik az Európai Unió életében. Mesterházy Attila úgy vélte: Írország felelős és bölcs döntésének eredménye az lesz, hogy az európai együttműködés hatékonyabb lehet; átláthatóbbá válhatnak az intézmények, kiegyensúlyozottabbá a közösségi döntések, és ezek révén több eszköz és lehetőség lesz a gazdasági válság kezelésére. Üdvözölte az ír döntést a Fidesz is. Az ellenzéki frakció állásfoglalásában úgy fogalmaz: a támogatást megadó írországi népszavazással a legnagyobbnak tűnő akadály is elhárult a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése elől. A szabad demokrata Szent-Iványi István a többi között azt emelte ki, hogy a szerződés jogilag egységes és kötelező érvényű alapjogi rendszert hoz létre Európában, amely nevesítve tartalmazza a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is.
Orbán Viktor pártelnök a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, Gyürk András pedig a kampányfőnöke - jelentette be a párt elnöki stábjának vezetője. Szijjártó Péter közölte: addig nem határoznak a voksoláshoz kapcsolódó kérdésekben, amíg van esély arra, hogy jövő április-májusnál korábban lehet az országgyűlési választás. A politikus hangsúlyozta: a Fidesz készen áll a választásra és már tart a képviselőjelöltek meghallgatása, amit várhatóan november elején vagy közepén zárnak le. Szijjártó Péter közölte: a párt korábbi szövetségeseivel - a KDNP-vel, a Fidelitasszal, a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetséggel, a Lungo Drommal, a Nemzeti Fórummal, a Vállalkozók Pártjával és a Magosszal - továbbra is érvényben vannak az együttműködési megállapodások.
1989 forradalmi változásaira, köztük a magyarországi eseményekre, a páneurópai piknikre és a határnyitásra is emlékezett a német egység helyreállításának évfordulóján a német kancellár. Angela Merkel név említése nélkül külön megemlékezett arról a magyar határőr-tisztről, aki 1989 augusztus 19-én, a páneurópai piknik napján hivatalos engedély nélkül is lehetővé tette az NDK-s menekültek átengedését. Angela Merkel beszédében a kelet- és nyugatnémetek közötti szolidaritás diadalának nevezte Németország 1990. október 3-ai újraegyesítését. Hozzátette, hogy a keleti tartományok felzárkóztatása terén még mindig van tennivaló. Az évfordulón kitüntetést adtak át Berlinben Václav Havel volt cseh államfőnek, Mihail Gorbacsovnak, az egykori Szovjetunió korábbi vezetőjének és José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének az európai egyesülés előmozdításában szerzett érdemeikért.
Megkezdte munkáját a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata az indonéziai Szumátra szigetén, három nappal a pusztító földrengés után. Borbély János csapatvezető elmondta, hogy 17 emberrel érkeztek a helyszínre: két logisztikai szakértővel, öt kutyás keresővel és tíz műszaki mentővel. Az ENSZ becslése szerint akár 4 ezer ember is lehet még a romok alatt az indonéziai Szumátra szigetén 3 nappal a Richter-skálán mért 7,6-es erősségű földrengés után. Az indonéz hatóságok eddig 809 halálesetet erősítettek meg, de az ENSZ szerint legalább 1100 a halottak száma.
Dolgoznak a magyar mentőcsapatok Manilában is. Pavelcze László, a szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója. Azt mondta: a 3 orvosból, 3 egészségügyi szakemberből és 1 koordinátorból álló csapat feladata a táborokban, tömegszállásokon elhelyezett, fedél nélkül maradt emberek egészségügyi ellátása. Manilát ugyan elkerülte az újabb tájfun, de folyamatosan esik az eső és a folyók vízszintje megemelkedett.
Szicíliában 18-ra nőtt az esőzések okozta sárlavinák halálos áldozatainak száma; a hatóságok 35 embert eltűntként tartanak nyilván. Messinában válságtanács ült össze, amely a katasztrófa következtében kialakult helyzetet elemzi, az olasz kormány pedig rendkívüli állapotot hirdetett a térségben.