Négyszázötven milliárd forinttal csökkenti a kormány az állam kiadásait

Infostart
2009. szeptember 30. 21:17
450 milliárd forinttal csökkenti a kormány az állam kiadásait a jövő évi büdzsében - hangzott el az Országgyűlés költségvetési bizottsági ülésén. Az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnöke több kockázatot is látott a tervezetben.

 A jövő évi költségvetést előterjesztő pénzügyi tárca államtitkára a testület ülésén elmondta, a büdzsé alkotásakor a három fő cél az egyensúly és a stabilitás megtartása, valamint a versenyképesség növelése volt. Katona Tamás azt mondta, kompenzálni tudták a válság költségvetési hatásait.

"A válság jelentős bevételkiesést eredményezett. A krízis előtt feltételezett helyzethez képest eléri a GDP 4,6 százalékát, ez jelentős. Ezt az idén 3,8 százalékos kiadáscsökkentéssel ellensúlyoztuk. A jövő évi költségvetésben még további 450 milliárdos kiadáscsökkentést veszünk tervbe" - mondta Katona Tamás.

Az erre az évre tervezett 3,9 százalék után így jövőre 3,8 százalék lehet az államháztartás hiánya. Bár Katona Tamás szerint az ellenőrző szervezetek elégedettek a jövő évi tervezettel, az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács ezzel csak részben értett egyet. Utóbbi vezetője, Kopits György szerint több kockázatot is hordoz magában a büdzséjavaslat.

"A legjobb intézkedések hatásosságát rendkívül rontja a hitelesség hiánya. Az a gazdaságpolitika hiteles, amelyről a gazdaság szereplői elhiszik, hogy fenntartható, és az is marad. Ez a nagy kihívás. Magyarországon ettől még nagyon messze vagyunk" - mondta.

Kopits György szerint a kockázatok olyan mértékűek, hogy azok egy rövid, vagy éppen hosszú távú utólagos kiigazítást is szükségessé tesznek. A közgazdász azt mondta, a költségvetés meglehetősen óvatos, de a hiánycél teljesülését nagy bizonytalanság övezi. Az Állami Számvevőszék elnöke alapvetően jónak tartja a tervezetet. Kovács Árpád hangsúlyozta, egy ilyen válságos környezetben nagyon nehéz a bevételek mértékét előre kiszámolni.

Kovács Árpád hozzátette: eltérően az előző évektől nem a kiadási, hanem a bevételi oldalt tartjuk kockázatosnak. Áttekintettük a kiadási előirányzatokat, 87 százalékát megalapozottnak, sőt, feltétlenül szükségesnek minősítettük.

Kovács Árpád felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a kormány és az önkormányzatok viszonya folyamatosan romlik, a rájuk alapozott bevételek nagyon kockázatosak.

Hanganyag: Nagy Tamás


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást