eur:
394.25
usd:
365
bux:
65619.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az elhallgatás után - Gyurcsány Ferenc egy éve beszélt először a válságról

Egy éve beszélt először nyilvánosan a gazdasági válságról Gyurcsány Ferenc. Az azóta megbukott miniszterelnök és kormánya - benne a mostani válságkezelővel, Bajnai Gordonnal - először elhallgatta, majd bagatellizálta a krízist - derül ki az InfoRádió összefoglalójából.

Alan Greenspantől Soros Györgyig minden szakértő már nyolc hónapja a gazdasági válságról beszélt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még csak említést sem tett a krízisről a Megegyezés című programban, amelyet a Népszabadság jelentetett meg 2008. augusztus 27-én. Sőt azt írta, hogy "túl vagyunk a nehezén". Ehhez képest szeptember 11-től zuhanni kezdett a budapesti részvénytőzsde indexe, a BUX. Szeptember 15-én csődvédelmet kért a Lehman Brothers, és ha nem menti meg a FED, akkor erre a sorsa jutott volna a AIG is.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök először tavaly szeptember 26-án, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén beszélt a válságról. Azt mondta, hogy annak minimális hatása lesz Magyarországra. Még adócsökkentést és reformokat is ígért.

Két nappal később, szeptember 29-én a BUX első mélypontjára ért, éppen akkor, amikor az utcákon megjelentek az MSZP hattyús plakátjai, hirdetve, hogy "Beindultunk". Október másodikán Veres János pénzügyminiszter egy budapesti konferencián kijelentette, hogy a krízis "nincs elsődleges hatással Magyarországra", az akkori gazdasági tárcavezető, a most válságkezelő kormányfőként dolgozó Bajnai Gordon pedig "gyorsuló gazdasági növekedésről" beszélt.

Október 6-án már Európa-szerte autógyárak és bankfiókok zártak be, Izland gazdasága pedig az összeomlás szélére került, Gyurcsány Ferenc mégis azt bizonygatta, hogy nem tart a krízis közvetlen hazai hatásától.

Három nap telt el, és az OTP papírjai zuhanni kezdtek, a forint bedőlt és csak a jegybank mentette meg, a miniszterelnök pedig a költségvetés többszöri újraíratására kényszerült, és nyilvánosságra hozott egy 12 pontos válságkezelő programot. Október 13-án már azt mondta, hogy "sikeresen kivédtük a válság első támadását". Emlékeztetőül: egy héttel előtte még tagadta, hogy egyáltalán válság van Magyarországon.

Október 18-án tartották meg a Nemzeti Csúcsot. Ezen már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sem tagadta a nyilvánvalót: az országot csak a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank hitele mentette meg, mert a kormányt felkészületlenül érte a világválság, amit utólag igyekeztek valamiféle előre nem látható természeti katasztrófának - például cunaminak - beállítani. El is sodorta a költségvetést, a kormányt és az MSZP-t.

Egy év telt el azóta, hogy Gyurcsány Ferenc először beszélt a válságról. Akkor adócsökkentést ígért és azt mondta, hogy a krízis kikerüli Magyarországot. Most a gazdasági minisztere a kormányfő, a gazdaság hanyatlik, a munkanélküliség nő, a reálbérek csökkennek, a megszorítások pedig egymást érik a válság miatt, amelyről az MSZP és a kormány azt mondta, hogy nem kell tőle tartani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 000 négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar vármegyei székhely térségében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×