Szakértői csoportok dolgoznak a BKV-s gondok megoldásán

Infostart
2009. szeptember 25. 14:20
Három szakértői csoportot alakított a BKV-ért felelős főpolgármester-helyettes, ezek foglalkoznak a közlekedési vállalat pénzügyi, szervezeti és fejlesztési kérdéseivel. Horváth Csaba az InfoRádiónak elmondta: a közlekedési társaság felügyelőbizottságának és igazgatóságnak megújításáról az október 12-i rendkívüli közgyűlésen döntenek.

A BKV működésének átláthatósága, a szabályzatok, a felügyelőbizottság és az igazgatóság hatáskörének tisztázása, valamint szigorúbb ellenőrzési és felügyeleti rendszer kidolgozása is feladata lesz annak a három szakértői csoportnak, amelynek felállításáról pénteken született döntés - tájékoztatta az InfoRádiót a cégért felelős főpolgármester-helyettes.

Horváth Csaba elmondta: a csoportok közül az egyik a közösségi közlekedés fenntarthatóságának lehetővé tételén, növekedési pályára állításán dolgozik majd. A másik két team feladata a korszerű járműpark, valamint az elektronikus jegy- és bérletrendszer kialakításán, illetve a BKV, a MÁV és a Volán szolgáltatásainak összehangolásán fog munkálkodni.

A főpolgármester-helyettes hozzátette: a BKV anyagi helyzetének rendezéséről már tárgyalt Oszkó Péter pénzügyminiszterrel és Molnár Csaba kancelláriaminiszterrel. A politikus korábban az InfoRádió Aréna című műsorában a megbeszélésről szólva azt mondta: a főváros egy összesen 30 milliárd forintos hitelkeretről tárgyal a kormánnyal, amely a hitelnyújtás feltételéül azt szabta, hogy a BKV valóban átlátható működésű, ellenőrzésű és irányítású vállalat legyen.

A szakmai kérdéseket a tervek szerint november 10-ig lezárják, azt követően találkoznak majd a kormány és a főváros illetékesei, hogy meghozhassák a szükséges politikai döntéseket - magyarázta Horváth Csaba. Hozzátette: a BKV igazgatóságánal és felügyelőbizottságnak tagságát is megújítják, erre az október 12-i, rendkívüli fővárosi közgyűlésen kerül sor.

A politikus arról is beszélt, hogy a következőkben nem emelkedhetnek majd jelentősen a jegyek és a bérletek árai. Megjegyezte: a mostaniak uniós viszonylatban elfogadhatónak mondhatók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást