"Az egészségügyben a látványos összeomlásnak vagyunk tanúi"

Infostart
2009. szeptember 24. 20:29
A kórházak által követelt 25,5 milliárd forint arra elég, hogy az intézmények túléljék a következő három hónapot - mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programvezetője. Sinkó Eszter szerint az egészségügyi minisztérium abban hibázott, hogy nem vette a fáradtságot egy válságterv készítésére.

Az egészségügyi minisztérium abban hibázott, hogy nem közvetítette az intézmények felé, mennyivel kevesebb forrás áll rendelkezésre, valamint nem vette a fáradtságot, hogy válságtervet állítson össze - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programvezetője.

Sinkó Eszter kiemelte: az intézmények nem tudnak olyan gyorsan reagálni erre a helyzetre, mint ahogy azt a tárca várná, kiadásaik nagy része fix költség, ami nehezen alakítható. Ha ebbe is bele kell nyúlni, akkor orvosokat, nővéreket kell elküldeni, ez pedig öncsonkítással ér fel, mivel ők később nem jönnek vissza, így a leépülés megállíthatatlanná válik - vélekedett.

Az intézmények júniusban észlelték, hogy kevés a forrás, ekkor elkezdtek hangosan kiabálni, de a minisztérium úgy tett, mint aki nem érti, mi a probléma - emelte ki Sinkó Eszter. Hozzátette: 10-20 százalékkal kevesebb forrást kaptak az intézmények az év második felének első 3 hónapjában, ami kezelhetetlen helyzetet eredményezett.

Sinkó Eszter azt mondta, nem érti, miben bízott az egészségügyi minisztérium, szakértők is feltették ezt a kérdést maguknak, de nem tudták elképzelni a választ. Lehet, hogy azzal a feltételezéssel éltek: az év második felében esetleg valahonnan sikerül forrásokat gyűjteni, így be lehet tömni a lyukakat - vélekedett.

A programvezető szerint a kórházak 25,5 milliárdos követelése arra elég, hogy túléljék a következő 3 hónapot, ahhoz, hogy ne fajuljon tovább a helyzet, szükséges ez az összeg.

Sinkó Eszter kiemelte: a mai egészségügyi rendszer egészen elképesztő állapotokat mutat. A kormányzatot kivéve a szereplők igyekeznek konszolidálni a helyzetet, de sok forrás került ki a rendszerből, és az intézmények nem készültek fel, hogy kezeljék ezt a szituációt, így most a látványos összeomlásnak vagyunk tanúi - tette hozzá.

Hanganyag: Exterde Tibor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást