A Fidesz szerint a magyar sportot meg kell szabadítani Varga Zoltántól, a sportért is felelős önkormányzati miniszter ugyanis megszegte a Nemzeti Sporttanács ülésén adott szavát, miszerint a 2009. évi kiinduló főösszeghez képest nem változik a sporttámogatás nagyságrendje jövőre.
Ez azt jelentette volna, hogy 12 milliárd 845 millió forint van előirányozva a 2010-es költségvetésben - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Kiemelte ugyanakkor: "nem, hogy nem tartotta be a miniszter a szavát, hanem viszonylag rövid időn belül megszegte azt". A költségvetési tervezetben ugyanis a tavalyi előirányzathoz képest 500 millió forinttal kevesebb, 12 milliárd 351 millió forint szerepel a sport támogatására - tette hozzá.