eur:
393.77
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Sokat veszíthetnek az önkormányzatok a vadonatúj rendelőikkel

A rendelkezésre álló 280 milliárd forintból eddig 100 milliárd forintra szerződtek le az egészségügyi intézmények fenntartói az európai uniós fejlesztések során. A Humán Erőforrás Programok Irányító Hatóságának igazgatója szerint a legnagyobb gond majd az új létesítmények fenntartása lesz, ugyanis ha ez a brüsszeli pénzből megvalósuló beruházásoknál nem sikerül, akkor vissza kell fizetni a támogatást.

Az országban 26 helyen építenek vagy fejlesztik a sürgősségi ellátót, 16 helyen pedig a járóbeteg-szakellátást. Emellett 8 egészségügyi központ, úgynevezett egészségpólus is bővül, korszerűsödik jelenleg európai uniós támogatással - mutatott rá az InfoRádióban a Humán Erőforrás Programok Irányító Hatóságának igazgatója.

A rendelkezésre álló 280 milliárd forintból eddig több mint 100 milliárd forintra szerződött a hatóság az önkormányzatokkal vagy azok társulásaival. A szerződéseket zömében 2007-ben és 2008-nan kötötték a fenntartók.

A legtöbb helyhatóságnak az 5-10 százalékos önrész - ami 2 és 80 millió forint között alakult - biztosítása is nagy erőfeszítéseket kívánt, de vállalták, mert a források nagyrészt olyan településekhez kerültek, amelyeken korábban nem volt például járóbeteg-szakellátó.

Csakhogy nem elég a létesítményeket felépíteni, később működtetni is kell azokat, ez pedig a fogyatkozó források miatt egyre nehezebb lesz az önkormányzatoknak - hangsúlyozta Köpeczi-Bócz Tamást. Köpeczi-Bócz Tamást, a Humán Erőforrások Programok Irányító Hatóságának igazgatóját hallották.

Ha ez nem sikerül a fenntartóknak, vissza kell fizetniük az uniós forrásokat.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×