Az InfoRádió megpróbált utánajárni, kik, mire adtak engedélyt az egyetemistáknak. A Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának elnöke úgy nyilatkozott: a koncertsorozat szervezői csak a területhasználatra kértek és kaptak engedélyt a Fővárosi Önkormányzattól. Ughy Attila hozzátette: a hajnalig tartó koncertekhez és Dj-partykhoz csak a XI. kerületi önkormányzat járulhatott hozzá.
Tőlünk biztos, hogy nincsen engedélyük, mert éjszakai koncertre mi nem adunk ki. A szervezők azt kérték, hogy ideiglenes autóparkolóként keríthessék el a területet, ahol sem kereskedelmi, sem kulturális tevékenység nem rendezhető. Ha ezeket az épületen belül teszik, akkor a helyi önkormányzattal kell megállapodniuk - hangsúlyozta Ughy Attila.
A XI. kerületi önkormányzat hatósági osztályának munkatársa az InfoRádiónak elmondta: mivel alkalmi rendezvényről van szó, csak területfoglalási engedélyt kell kérnie a szervezőknek, amelyet a főváros adhat meg.
Ezen kívül, amennyiben vendéglátó tevékenységet kívánnak folytatni, akkor a kerület felé is van bejelentési kötelezettségük, ennek a szervezők eleget is tettek. A nyilatkozatra nem vállalkozó hivatalnok annyit megjegyzett: a jegyzőnek - a rendőrség, illetve a vám-és pénzügyőrség véleményének kikérése után - lehetősége van megtiltani a szeszesital árusítást, ám mivel a bejelentés mindössze néhány nappal a rendezvény előtt történt meg, erre már nem volt elegendő idő.
A jogszabályok előírják, hogy a bejelentésen kívül a környezetvédelmi osztálytól kérni kell úgynevezett zajkibocsátási határérték megállapítást, ám mint a hatósági osztály munkatársa elmondta: a szervezők ezt is megtették.
Hozzátette: az első este után nagyon sok bejelentés érkezett hozzájuk, a kerület ezért felvette a kapcsolatot a rendőrséggel. A kiérkező rendőrök megmérték és rendben találták a zajszintet, amely a megállapított határértéken belül volt. Ennnek ellenére Orbán Balázs, a szervezők egyike - aki ezt szerdán az InfoRádiónak is elmondta - ígéretet tett arra, hogy negyedére csökkentik a zajszintet.
A helyszínen másnap is kint járó rendőrség állítólag úgy találta, hogy a szervezők eleget tettek ígéretüknek. Orbán Balázs emellett elmondta: szerda este egy kerületi kollégiumban és egy dunai hajón is tartottak nagy zajjal járó, ám a rendőrség felé be nem jelentett rendezvényt.
A XI. kerületi önkormányzat hatósági osztályának munkatársa, valamint a fesztivál szervezője az InfoRádiónak megerősítette: jövőre már más helyszínen rendezik meg az egyetemi fesztivált.