Hétvégére lezárják az Andrássy utat

Infostart
2009. szeptember 18. 12:42
Egész hétvégére lezárják Budapesten az Andrássy utat az autómentes napok miatt, jövő kedden pedig a Szent István körúton nem lehet majd közlekedni.

Vasárnap éjfélig lesz lezárva az Andrássy út a fővárosban az autómentes hétvége miatt. A zöld sugárúttá váló területen egész hétvégén kulturális programok várják az érdeklődőket.

Az Európai Mobilitási Hét budapesti programjainak főszervezője azt mondta: kerülő utat nem jelölnek ki, és azt tanácsolják, az emberek válasszák a közösségi közlekedést. Az Andrássy utat keresztező utakon azonban közlekednek majd a BKV járművei - tette hozzá Kovács László.

Szeptember 22-én, vagyis jövő kedden lesz az Európai Autómentes Nap, ekkor a Szent István körutat zárják le a Nyugati tér és a Margit híd között. Kovács László szerint nagyobb fennakadást ez sem okozhat, mert a Margit híd felújítása miatt már csekély a forgalom a körútnak ezen a szakaszán.

Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes nap keretében több településen tartanak rendezvényeket, ezekről a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium honlapján tájékozódhatnak.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást