eur:
395.58
usd:
366.99
bux:
65324.57
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A válság ellenére követi az inflációt az MNB vezetőinek fizetése

Jogosan elvárható valamiféle önkorlátozás a jegybank vezetőinek fizetésében - vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozva Fröhlich Péter, a P & Bert csoport ügyvezető igazgatója. Simor Andrásnak és helyetteseinek ugyanis inflációkövető javadalmazást biztosítanak a jogszabályok, így a válság idején is nőtt a fizetésük.

Nyugaton is előfordul, hogy a nemzeti bank vezetése fizetésének emelkedése követi az infláció változását: mivel a jegybank az egyik legkiemeltebb pénzügyi szervezet, az elnökség függetlenségét kiemelkedő javadalmazással is igyekeznek biztosítani - mondta az InfoRádiónak a P & Bert csoport ügyvezető igazgatója.

Fröhlich Péter szerint ugyanakkor - mivel a jegybank még hatással is van az infláció mértékére - jogosan elvárható lenne valamiféle önkorlátozás a fizetésekben. "Különös tekintettel arra, hogy a forintárfolyam alakulása nyomán százezreknek nőttek meg a devizahitelezési költségei" - tette hozzá.

A P & Bert csoport ügyvezető igazgatója megjegyezte: az utóbbi egy évben már nem csatolnak automatikusan inflációkövető javadalmazást biztosító kiegészítő záradékot a felsővezetői szerződésekhez. Nem mindenkiből vált ki pozitív reakciót, különösen a mostani gazdasági helyzetben, ha ilyen klauzuláról hall - mondta Frölich Péter.

Az emelésnél a konvergenciaprogram adatait vették alapul

A Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya azt közölte: az elnök és az alelnök keresete az Európai Bizottságnak benyújtott konvergenciaprogramban az idei évre megállapított inflációs adatnak megfelelően emelkedett, és nem a tényleges fogyasztói árindexnek megfelelően.

Közlésük szerint az idei évtől a jegybank elnöks és két alelnöke a nettó jövedelmének 10 százalékát az Alapítvány a Közjóért számára ajánlotta fel.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×