eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Szonda: 11 százalék felett a Jobbik

Ha most vasárnap lennének a választások, a biztos pártválasztók körében a Fideszre 60 százalék, míg az MSZP-re 23 százalék szavazna - közölte a Népszabadság a Szonda Ipsos szeptember eleji felmérésének adatait ismertetve.

Ebben a választási ciklusban a Fidesz legerősebb hónapja a május és a június volt, ekkor ugyanis a választásra jogosultak 38, illetve 44 százaléka sorakozott fel mögé. Az utóbbi adat az európai parlamenti választást követő felmérésből származik, jelezve, hogy a győztes felé sokan indultak el, félmillió új szimpatizánsra tett szert az ellenzéki párt.

A Szonda Ipsos elemzői szerint az természetes jelenség, hogy a bizonytalanok csoportjából ily módon érkező választók nem lesznek tartósan hívei egy pártnak, legfeljebb a mostani visszaáramlás üteme szokatlan, túlságosan gyors.

A Fideszhez június közepén érkező s onnan két és fél hónap alatt távozó választópolgárok társadalmi karaktere megegyezik.

Főképpen a vidéki kis- és középvárosok, a falvak lakóiból, a középkorosztályokból, az alapfokú és szakmunkás képzettségűekből verbuválódik. E rétegekben tehát számosan vannak olyanok, akiknek nincs karakteres pártpreferenciájuk, de szűkebben véve a választási győzelem, tágabban értelemben a sikeresség, a felemelkedés ígéretét hordozó politika szavazókká változtatja őket.

Az elemzés szerint a Fidesz annak ellenére, hogy veszített szimpatizánsokat a társadalom szinte minden csoportjában fölényesen vezet.

A legnagyobb - hatszoros - különbség a fizikai dolgozók, valamint a fiatal inaktívak körében figyelhető meg, a Fidesz 40-42 százalékon, az MSZP 7 százalékon áll.

Szokatlan, de pár hónapja megfigyelhető, hogy nemcsak a húszas korosztályban jellemző az ellenzéki párt markáns előnye (most éppen 37 százalék áll szemben 8 százalékkal), hanem a harmincas-negyvenesek körében is (43-9 százalék).

A szocialisták erejét továbbra is az idősebb választók adják, a 60 év felettiek körében, ha csak egy hajszállal is, de 24 százalékos támogatottságukkal megelőzik a 21 százalékos Fideszt.

Jelenleg sok a hezitáló, szabad politikai vegyértékkel rendelkező választópolgár. A pártokat maguktól távol tartó 42 százalékos csoporton belül 15 százalék (1,2 millióan) nevezhetők hezitálóknak, döntés előtt állónak.

A többiek paszszívak (a választókorúak 22 százaléka) vagy titkolják politikai hovatartozásukat (5 százalék). A ténylegesen bizonytalanok körében mind a Fidesznek, mind az MSZP-nek vannak tartalékai. Minden negyedik hezitáló inkább a baloldal felé kacsingat, ez nagyjából 300 ezres potenciális tartaléka a szocialista pártnak. Minden hetedik tanácstalan kacérkodik a Fidesszel, ez körülbelül 170 ezer új szavazót jelenthet számukra.

A többi párt helyzete hosszú ideje nem változott, a Jobbik jóval a bejutási küszöb felett található (11 százalék), az SZDSZ (1 százalék), az MDF és az LMP (2-2 százalék) viszont alatta.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×