eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Katona Béla az Országgyűlés új elnöke

A szocialista Katona Bélát választották az Országgyűlés új elnökévé. Katona Bélát 319 igen 22 nem mellett, titkos szavazáson választották meg házelnöknek, miután Szili Katalin (MSZP) hétfőn lemondott a posztjáról.

Megválasztása után a frakcióvezetők, Bajnai Gordon miniszterelnök és Szili Katalin volt házelnök is gratuláltak Katona Bélának. A titkos szavazás eredményhirdetését a díszpáholyból követte nyomon Sólyom László köztársasági elnök.

Az eredményhirdetést követően Sólyom László és Katona Béla fejbólintással üdvözölték egymást.

A közjogi méltóságok közül az államfőn kívül a legfőbb ügyész volt jelen a plenáris ülésteremben.

Szili Katalin szeptember 14-én távozott hivatalosan is a házelnöki posztról. Szándékát az MSZP július eleji kongresszusán jelentette be, ahol döntését azzal indokolta, hogy a baloldal újjáépítésében kíván részt venni.

A legfontosabb feladat, hogy a tavaszi választásokig biztosítva legyen a parlament folyamatosan működőképessége - közölte megválasztását követően Katona Béla.

A szocialista politikus a ciklusban hátralévő idejében kiemelt figyelmet fordítana arra, hogy miként lehet a szakmai, társadalmi és civil szervezeteket az eddiginél hatékonyabban bekapcsolni a parlamenti döntés-előkészítő folyamatába.

Hangsúlyozta, hogy személyesen is szeretne részt venni abban a munkában, amely során találnak néhány olyan, az ország jövője szempontból fontos kérdést, amiben a parlamenti pártok is egyezségre tudnak jutni az ország érdekében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×