Az MSZP minden fővárosi céget és intézményt átvilágítana

InfoRádió / MTI
2009. szeptember 13. 11:25
Hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseinek átvilágítását javasolja a fővárosi MSZP, és ehhez az ellenék bevonásával egy munkabizottság felállítását kezdeményezi, majd az eredményeket 90 napon belül a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztenék.

Burány Sándor, az MSZP budapesti szervezetének elnöke és Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ami a fővárosi cégeknél és intézményeknél az utóbbi években kialakult, abból az MSZP-nek elege van. Rendet kell tenni, mert a BKV-s végkielégítési ügy "csak a jéghegy csúcsa", ezért 2003-ig visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munka- és tanácsadói szerződéseit átvilágítanák.

A szocialisták szerint ki kell derülnie, hogy ki gazdálkodott pazarlóan, és ki tartotta be a jogszabályokat. Azt is javasolják, bővítsék az igazgatóságok és felügyelőbizottságok és tanácsok hatásköreit, hogy a munkaszerződéseket csak azok jóváhagyásával, az igazgató ellenjegyzésével lehessen megkötni.