eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Lezárták a pécsi főpályaudvar utascsarnokának egy részét

Karbantartás miatt péntektől október 31-ig lezárták a pécsi vasúti főpályaudvar utascsarnokának egy részét, az utasok kiszolgálása azonban zavartalan lesz - közölte a MÁV Zrt. Dél-dunántúli kommunikációs vezetője

A munkálatok során aládúcolják az utascsarnok födémszerkezetét, a csarnok egy részében azonban a személypénztárak zavartalanul működnek, emellett az ügyfélszolgálati irodában is lehet belföldi menetjegyet vásárolni - mondta el Imre Lászlóné.

Hozzátette: a nemzetközi vasúti jegyeket továbbra is a nemzetközi pénztárban lehet megváltani. Az interneten vásárolt menetjegyek átvételéhez szükséges automata működését az utascsarnok részleges lezárása nem érinti, a kioszk változatlanul a megszokott helyen található.

A kommunikációs vezető szólt arról is, hogy az utasok a megváltott menetjegyekkel a peronra, az ügyfélszolgálati irodán keresztül, illetve a keleti oldalon lévő bejáraton át juthatnak el.

Pécsett a főpályaudvaron kívül a Jókai u. 4. szám alatti menetjegyiroda is az utazóközönség rendelkezésére áll - jegyezte meg Imre Lászlóné.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×