eur:
394.14
usd:
365.3
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kovács: Az ÁSZ minden jelentése eljut az ügyészségre

Eddig 120-130 ügyben az Állami Számvevőszék kezdeményezése alapján indult meg az eljárás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet elnöke. Kovács Árpád közölte: az Állami Számvevőszék minden jelentése eljut az ügyészségre.

Az Állami Számvevőszék minden jelentése eljut az ügyészségre, ezeket pedig feldolgozzák, ha vannak benne az ügyészi hatáskörbe tartozó akár polgárjogi, akár büntetőjogi összefüggések - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet elnöke. Kovács Árpád arra a kérdésre nem válaszolt, hogy látnak-e még potenciális büntetőügyeket a vagyonkezeléssel kapcsolatban az eddig elindítottak mellett.

Az Állami Számvevőszék elnöke közölte: együttműködés alakult ki a szervezetek között, és törvény rendelkezik arról, hogy a szükséges iratokat ki kell adni az ügyészségnek.

Kovács Árpád hangsúlyozta: 120-130 ügy az Állami Számvevőszék kezdeményezése alapján indult meg. Voltak olyan esetek is, amikor a szervezet nem tett kezdeményezést, de a jelentése valószínűsíthetően más információk mellett elég volt az eljárás indításához - tette hozzá.

A szervezet elnöke közölte: a 2010-es költségvetésben azt nézik meg, hogy a tervező munka az állami előírásokat követte-e, megfelelő volt-e az előkészítés, vannak-e kockázatai a bevételeknek és megalapozottak-e a számítások.

Az Állami Számvevőszék együttműködési és harmóniakereső vizsgálatot is végez, de gazdaságpolitikai kérdésekben nem formálnak véleményt - emelte ki Kovács Árpád.

Semmis a sukorói szerződés

Az Állami Számvevőszék semmisnek tekinti a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás szerződéseit - mondta az intézmény elnöke az InfoRádiónak. Kovács Árpád ezt azzal indokolta, hogy a beruházó közcélra hivatkozott, amikor azt mondta: egy meghatározott területet azért kell elcserélni, mert ott autópálya fog épülni, ám kiderült, hogy ez a terület csak öt százalékát érintené.

Az Állami Számvevőszék elnöke hangsúlyozta: a semmisnek nyilvánítás nem jelenti azt, hogy a szerződés nem lesz hatályosul és nem lehet módosítani. Hozzátette: az ÁSZ a beruházás nagyságrendjét, célszerűségét, a munkaerővel kapcsolatos kérdéseit és az üzemeltetését nem vizsgálta.

Kovács Árpád szerint le kell ülni a befektetőkkel és tisztázni kell a helyzetet. Nem kell kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket, hanem meg kell valósítani a beruházást - tette hozzá.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×