eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Nádas Péter a Der Standardban: "Az ország ország egyfajta forradalmi helyzet szélére sodródott"

A magyarországi helyzetről készített interjút készített Nádas Péter íróval a Der Standard című osztrák napilap.

A Kossuth-díjas író úgy vélekedett a lap hétvégi számában megjelent interjúban: Magyarországon nem működik az állam. A korrupció az elmúlt húsz évben csak rosszabb lett, "szétmarta az országot", s második gazdasági rendszert hozott létre. Az elmúlt évben hatalmas technikai fejlődés tanúja volt az ország, s számos jómódú család is van, ugyanakkor az utak és minden más, ami korábban tanácsi tulajdon volt, tönkrement, s ez hatalmas elégedetlenséget vált ki. Ezért minden eddigi kormány felelős, de nem akarják elismerni. "Az állam úgyszólván összeomlott" - fogalmazott Nádas Péter.

Általános jelenség, hogy a demokráciában a pártok mindenütt túl sokat ígérnek. Nádas szerint magyar jellegzetesség ugyanakkor, hogy egy működőképes középosztály nélküli társadalmat kell mozgásban tartani. Magyarországon a jelek szerint nem sikerül polgári középosztályt felépíteni. Ezért többek között nyugati szomszédai is felelősek, amelyek nagy nemzetközi konszernjeikkel kihasználták ezt a helyzetet.

A reformfolyamat 1989 után elakadt, "illetve egyáltalán nem is volt" - válaszolta az író a riporter kérdésére.

A Magyarországot hosszú időn át kormányzó baloldal is csődöt mondott - értett egyet Nádas az újságíró felvetésével, hozzátéve, hogy a liberálisok is kudarcot vallottak. "Mind korruptak" - tette hozzá. "Parlamenti választások előtt állunk és az ember nem tudja, kire is szavazzon. De ha nem megyek el szavazni, azzal a szélsőségeseket támogatom" - mondta.

Az ország egyfajta forradalmi helyzet szélére sodródott - vélte. A szélsőjobboldal uralja a médiát és meghatározza a közbeszédet. Egy kérdésre válaszolva azt mondta: Magyarországon, de Németországban is egyértelmű a folytonosság az 1930-as évek fasizmusa és a jelenlegi helyzet között, amelyben az ostobaság gyűlölettel társul.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×