eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megérkezett a PSZÁF-hoz a bankok az etikai kódexre vonatkozó javaslata

Megérkezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez a bankok az etikai kódexre vonatkozó javaslata. Binder István szóvivő közölte: szakértőik már tanulmányozzák a dokumentumot, de az ügyben a kormányé a döntés joga.

Hangsúlyozta: a PSZÁF korábbi tervezet a teljes lakossági hitelezést átfogja, célja, hogy az ügyfelek teljes mértékben megértsék a hitelezési folyamatot a szerződés előkészítésétől annak normál, illetve rendkívüli lezárásáig. Binder István hozzátette: a kódex nemcsak a bankok, hanem valamennyi hitelezéssel - kiemelten lakossági hitelezéssel - foglalkozó pénzügyi intézmény számára mérvadó lenne.

Korábban a Magyar Bankszövetség elnöke a közszolgálati televízióban azt mondta: az általuk elfogadott javaslat és a felügyelet koncepciója 70-80 százalékban egyezik. Felcsuti Péter hozzátette: a dokumentum megszövegezésében a 10 legnagyobb kereskedelmi bank vett részt. tisztázza, hogyan kell eljárni akkor, ha az ügyfél nem fizet.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×