Lamperth Mónika: A párt érdeme a feladatelvonás

Infostart
2009. szeptember 2. 06:00
Az MSZP elnökhelyettese elismeri: bár célul tűzte ki, hogy az önkormányzati elvonás a kormány terveiben szereplőnél kevesebb legyen, a 120 milliárd forintból nem sikerült lefaragni a kormányfővel való tárgyalásokon. Lamperth Mónika azt azonban eredménynek tartja, hogy a helyhatóságok nemcsak pénzből, de feladatból is kevesebbet kapnak.

Komoly szakmai vita előzte meg a 2010-es költségvetési törvényjavaslat elkészítését a kormány és az MSZP között, még akkor is, ha a részletek az egyeztetések időszaka alatt nem mindig kerültek nyilvánosságra - mondta Lamperth Mónika, a szocialista párt elnökhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politikus elmondta: célja az volt, hogy a 120 milliárd forintot ne egy év alatt, hanem egy kétéves periódusban vonja el a kormány, ezt azonban a tárgyalások alatt nem sikerült elérni.

Lamperth Mónika azt azonban eredménynek tartja, hogy az elvonással együtt az önkormányzatokhoz rendelt feladatok is csökkennek.

A szocialista párt elnökhelyettese elmondta azt is: már zajlik az egyéni választókerületi jelöltek kiválasztása a jövő évi országgyűlési választásokra.

Hozzátette: véleménye szerint mindenképpen szüksége van a pártnak miniszterelnök-jelöltre. Ezt annak kapcsán közölte, hogy az elmúlt napokban többen felvetették a pártban: elegendő lenne csak listavezetőt állítani.

Hanganyag: Mong Attila


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lamperth Mónika 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lamperth Mónika 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást