Így spórol a főváros az egészségügyi kiadásokon

Infostart
2009. szeptember 1. 15:59
Egységes informatikai, közbeszerzési és diagnosztikai rendszert hoz létre a fővárosi önkormányzat az általa üzemeltetett 12 kórházban. Kökény Mihály, a javaslat kidolgozásában résztvevő szocialista egészségpolitikus szerint ezzel a főváros hat év alatt 22 milliárd forintot takarít meg.

A szűkös források hatékonyabb felhasználását teszi lehetővé, hogy a fővárosi önkormányzat által üzemeltetett tizenkét kórházban a jövőben egységes informatikai, közbeszerzési és diagnosztikai rendszer működik majd - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke.

A tervek szerint az önkormányzati intézményekben két éven belül egységes lesz a betegút szervezése, az összehangolt informatikai rendszer pedig lehetővé teszi majd, hogy az orvosok elküldjék kollégáiknak a betegek vizsgálati eredményeit, és konzultálhassanak is azokról - magyarázta Kökény Mihály.

A számítások szerint az átalakítás hat év alatt 22 milliárd forintnyi nettó megtakarítást hoz, ráadásul a változtatások nyomán a betegellátás is szervezettebbé válik - mondta a szocialista politikus.

Kökény Mihály hozzátette: kórházak bezárásáról nincs szó, az azonban elképzelhető, hogy csökken majd a telephelyek száma, ahogyan az is, hogy fejlesztésekkel elavult épületrészeket, osztályokat váltanak ki, és - a szakmai igényeknek megfelelően - profilváltozásra is lehet számítani.

"De nincs olyan szándék, hogy összesen kevesebb ágy álljon a fővárosi és az agglomerációból érkező betegek rendelkezésére" - jegyezte meg az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke.

A Fidesz szerint a cél a privatizáció

A Budapest Egészségügyi Modellel kapcsolatban a Fidesz szakpolitikusa, Pesti Imre elmondta: nem lehet sikeres egy olyan program, amely nem élvezi a szakmai, társadalmi és politikai támogatást, valamint egy olyan sem, amely magán viseli annak a gyanúját, hogy a privatizációt készíti elő.

A fővárosi egészségügyi bizottság alelnöke szerint a program egyik legnagyobb hibája, hogy nem támogatja sem a szakma, sem a politika. Mint fogalmazott: még a fővárosi koalíció egészségügyi politikusai is kritizálják a modellt.

Pesti Imre szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a modell megvalósulásának végén a kórházak gazdasági társasággá alakulnának, így "kinyílik a kapu" az intézmények részleges vagy teljes privatizálására.

Pesti Imre szerint kétséges az a megállapítás is, hogy ez a lépés forrásmegtakarítást eredményezhet, mert a főváros csinált már egy "előprojektet", de ez sikertelen volt: két kórházat vontak össze, és ezek együttes működtetése végül többe került, mint ha külön üzemeltették volna őket.

Hanganyag: Seres Gerda


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást