eur:
393.87
usd:
364.75
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Homokfal dőlt egy 10 év körüli kislányra Felsőgödön

Életveszélyesen megsérült egy 10-12 év körüli kislány kedden délután Felsőgödön, miután rádőlt egy homokfal - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A kislány két társával éppen játszott, amikor rádőlt a fal. A rendőrök közigazgatási eljárás keretében vizsgálják, hogy ki hagyta felügyelet nélkül a gyereket - mondta Beluzsárné Belicza Andrea.

A másik két gyerek elszaladt, amikor leomlott a fal. A történtekről később felnőttek értesítették a rendőrséget.

Hozzátette: a mentőknek újra kellett éleszteniük a kislányt, akit ez után mentőhelikopterrel szállítottak egy fővárosi kórházba.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×