Hozzátette: problémát jelent az is, hogy a hatályos törvény szerint azokat a gyermekeket, akik elmúltak három évesek és hátrányos helyzetűek, kötelesek felvenni az óvodák. Sió László szerint ez azt jelenti, hogy helyhiány miatt nem lesz lehetőség az összevont intézmények létrehozására.
A fideszes politikus hangsúlyozta: a kormány által kommunikált 15 ezer hiányzó férőhelyhez képest inkább 25-30 ezer bölcsődei és további 10 ezer óvodai férőhelyre lenne még szükség, ennek egyik oka a Gyes idejének megrövidítése.
A kormány döntése értelmében az ősszel kezdődő tanévtől kezdve ott lehet összevont óvoda-bölcsődét létesíteni, ahol az elégséges gyermeklétszám hiányában nem alakítható ki önálló bölcsődei csoport illetve legalább 20 fős óvodai csoport.