Debrecen viszi a pálmát, már ami az albérleti díjakat illeti: a cívis városban egy téglaépítésű, 50 négyzetméteres lakásért akár havi 80 ezer forintot is elkérhetnek. A panellakások bérlése is itt a legdrágább, egy hasonló 50 négyzetméteres lakás 50 ezer forintba kerül.
Szegeden a téglaépítésű 50 négyzetméteres lakás bérleti díja legfeljebb 60 ezer forint lehet, de már 45 ezerért is kaphatnak a szemfülesebbek. A panelek esetében a díj tovább mérséklődik, 40 ezer forintért egy kisebb panellakás már elérhető. Ugyanakkor Szegeden még jellemző, hogy inkább vásárolnak a szülők újszerű vagy új építésű lakást a tanulmányaikat megkezdő fiataloknak. Miskolcon 40-50 ezer forintért már lehet téglaépítésű lakást kapni, de itt a panel nem sokkal olcsóbb, legfeljebb 5-10 ezer forinttal.
A Dunántúlon Sopron a legdrágább, de csak megközelíti Debrecent. Sopronban 50-70 ezerért lehet kapni egy átlagos méretű lakást, a panelek pedig 30-40 ezerért kelnek el. Győrben 40-50 ezerért már kapható téglaépítésű lakás, a paneleket 30-40 ezer forintért kínálják - és hasonló a helyzet Veszprémben is. Budapesten átlagosan 60 ezer forint egy-egy lakás bérleti díja.
Országszerte jellemző, hogy az egyetemekhez közeli lakásokat keresik. Nem meglepő, hogy az egyedi fűtéssel rendelkező téglaépítésű lakásokat részesítik inkább előnyben a bérelni kívánók, hiszen a panellakások bérlete hiába olcsóbb, a rezsije jóval magasabb egész évben.