A Fidesz szerint várhatóan összesen mintegy 40 milliárd forintot kell zárolniuk a felsőoktatási intézményeknek még az idén.
Pósán László, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes tagja azt mondta ez az oktatás színvonalát is hátrányosan befolyásolhatja.
A politikus közölte: a zárolandó összegről augusztus elején tájékoztatták a felsőoktatási intézményeket, és jelezték, hogy ha nem oldják meg házon belül a zárolást, akkor az állami támogatás többszörösét vonják el.
Pósán László szerint az intézkedés azzal járhat, hogy csúszik például a közüzemi számlák kiegyenlítése, a szerződéssel alkalmazásban állók díjazásának a kifizetése, vagy ez a döntés érintheti a pályázaton elnyert pénzek felhasználását.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Negyven milliárdos elvonás 1 - Fidesz
Negyven milliárdos elvonás 2 - államtitkári reakció