Számos vita folyik az egészségügyi szakmában az új influenza elleni oltóanyag kapcsán. Csaknem 170 háziorvos véli úgy, hogy a nem kötelező védőoltások beadása jogilag szabályozatlan.
Az új influenza elleni vakcina a veszélyeztetettek, azaz például az idősek számára ingyenes lesz, tőlük a háziorvos sem kérhet pénzt a készítmény beadásáért. Másoktól azonban igen.
Ahogy Kovácsy Zsombor ügyvéd elmondta, törvény a kötelező oltásokról van. Ezeket térítésmentesen adják be az orvosok, a nem kötelezők beadásáért azonban pénzt kérhetnek a gyógyítók, de legfeljebb annyit, amennyit a vakcináért fizettek a betegek. Azaz, ha valaki ingyen jutott az oltóanyaghoz, akkor a beadás is ingyenes a számára.
Az országos tiszti főorvos is megerősítette az InfoRádiónak, hogy az új influenza elleni oltás beadásáért fizetni kell azoknak, akiknek a szer nem jár ingyen. Falus Ferenc hozzátette: a tarifáról a rendelőben tájékoztatókat kell elhelyezni.
A vita azonban nemcsak a térítésről, hanem a felelősségi körről is folyik az illetékesek között. Az egészségügyi miniszter szerint a háziorvosoknak be kell adniuk a vakcinát minden páciensnek, aki hozzájuk fordul, az orvosok szerint azonban ez nem ilyen egyértelmű.
Az orvos dönt
Keszthelyi Gyula háziorvos szerint hiányzik a tevékenység jogi szabályozása. Az egészségügyi törvény értelmében az orvos szabadon választhat a terápiás lehetőségek között, így ő határozhat úgy is, hogy nem a magyar vakcinát adja be a betegnek, de úgy is, hogy nem is az oltást, hanem a gyógyszeres megelőzést választja.
Kijelentette, mivel az egészségügyi miniszter egyetlen pácienssel sem kötött szerződést, nem szólhat bele az orvos-beteg kapcsolatba.
170 háziorvos egyetért a tardi háziorvossal, aki nyilatkozatot akar aláírattatni az új influenza elleni védőoltást igénylőkkel. Keszthelyi Gyula azt mondta: a papíron az szerepelne, hogy a doktortól nem lehet kártérítést követelni, ha az oltás miatt károsodik a páciens egészsége.
Kovácsy Zsombor, az Egészségbiztosítási Felügyelet korábbi vezetője szerint a háziorvosok által kezdeményezett jogi nyilatkozat nem lehet feltétele az oltás beadásának.
Keszthelyi Gyula szerint az sem világos, milyen következményei vannak annak, ha ingyen ad be egy oltást, holott pénzt is kérhetne érte. Mivel ezt a tevékenységét már nem az egészségügyi törvény, hanem a polgári törvénykönyv szabályozza, akár adócsalással is vádolhatják emiatt.
Hanganyag: Gál Ildikó