Összesen 176 ember ellen tett feljelentést és indított szabálysértési eljárást a szentendrei gárdista avatás miatt a rendőrség. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: Vona Gábornak, a Jobbik és a Magyar Gárda alapító elnökének gyanúsítotti idézést adtak át a helyszínen.
Kovács Viktória közölte: a legtöbb érintett ellenfeloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel miatt indul eljárás, míg Vona Gábort - aki korábban jogszerűtlennek nevezte a rendőri intézkedést - egyesülési joggal való visszaéléssel gyanúsítják. Szentendrén, a Skanzen közelében egy kerítéssel körbezárt területen tettek esküt a résztvevők, majd megalakították a Magyar Gárda Csendőrséget.
A Fővárosi Ítélőtábla július 2-án oszlatta fel a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. A Jobbik Magyarországért Mozgalom július 11-ei budapesti nagygyűlésén közfelkiáltással újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom. A demonstráció után nyomozást rendelt el a rendőrség izgatás és egyesülési joggal való visszaélés gyanúja miatt.