Szerdán egyeztet ismét a jövő évi költségvetésről az MSZP-frakció tagjaival Bajnai Gordon miniszterelnök. A távirati iroda úgy tudja: több szocialista politikus még további tárgyalásokat tart szükségesnek az önkormányzatokat és a közösségi közlekedést érintő elvonásokról.
A kormányfő a szocialista képviselőcsoporttal folytatott korábbi egyeztetés után azt mondta: nem fűnyíróelv alapján készül, hanem világos prioritásokat tartalmaz majd a 2010-es költségvetés. Bajnai Gordon megismételte: a büdzsé a stabilitásról, a növekedésről és a biztonságról szól. A tervezett prioritások között említette a közbiztonság, a közrend megerősítését.
Mint mondta: erre a területre az eddiginél többet kívánnak költeni. Hozzátette: a tervezet másik fő eleme a munka becsületének helyreállítása lesz. Az MSZP vezetése akkor közleményben jelezte, hogy a párt támogatja a kormányt egy olyan büdzsé elkészítésében, amely egyszerre szolgálja a stabilitás, a növekedés és a biztonság céljait.