eur:
394.05
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az oktatási tárca hátráltatja az ELTE kollégiumának felújítását

Az ELTE saját erőből finanszírozná Budaörsi úti, jelenleg szinte használhatatlan kollégiumának felújítását - mondta az InfoRádiónak az egyetem Gazdasági Tanácsának elnöke. Klinghammer István hozzátette, megvan a pénz, megszervezték a felújítás hátterét, de nem írhatják ki a közbeszerzési pályázatot, mivel az oktatási tárca még nem adott erre engedélyt.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem úgy döntött, hogy saját pénzből újítja fel egyik legrosszabb állapotban lévő kollégiumát. A Budaörsi úti Kőrösi Csoma Sándor Kollégium rekonstrukciója összesen 1,2 milliárd forintba kerülne.

A pénz megvan, már csak az oktatási minisztérium engedélyére várunk - mondta az InfoRádiónak az ELTE Gazdasági Tanácsának elnöke, aki hozzátette: minden készen áll, akár holnap kiírhatnák a közbeszerzés eljárást, de a minisztériumi hozzájárulás nélkül ez egyelőre lehetetlen.

Klinghammer István elmondta: mivel állami egyetemről van szó, a közbeszerzési pályázathoz feltétlenül kell a minisztérium engedélye, amelyet levélben kért az ELTE. Az intézmény május 18. óta várja a tárca válaszát.

A tervek szerint a több mint hatszáz férőhelyes kollégiumot a munkálatok idejére, egy évre bezárják. A felújításhoz szükséges pénz már rendelkezésre áll, ugyanis az Ajtósi Dürer sori ingatlan eladásából 5 milliárd forint folyt be.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Beruházási Főosztályának helyettes vezetője úgy reagált az InfoRádióban, hogy már válaszoltak az ELTE levelére: arra kérték az intézmény vezetőit, mutassák be a rekonstrukcióhoz szükséges pénz felhasználásának háttérgaranciáit - erre pedig még nem került sor.

Somogyi Botond hozzátette: igaz, hogy az ELTE az ingatlaneladásból befolyó pénzből szeretné finanszírozni a kollégium felújítását, de ennek az összegnek a felhasználásáról az egyetem és a minisztérium között már régóta vita van.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×