Navracsics Tibor már nem számol előre hozott választással

Infostart
2009. július 29. 06:00
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője már nem számol előrehozott választással. Ahogy Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, az Országgyűlésnek júniusban lett volna lehetősége arra, hogy feloszlassa önmagát és kezdeményezze az előrehozott választásokat, a szocialisták azonban mindent megtettek annak érdekében, hogy ez ne így legyen.

Hozzátette: a Fidesz törvénytelen eszközökhöz nem kíván nyúlni annak érdekében, hogy ezt elérje, a törvényes keretek között pedig minden eszközt megragadott.

Mint mondta, bő fél éven belül mindenképpen választások lesznek Magyarországon, és addig is az ország válságáért - a gazdasági és a belpolitikai válságért egyaránt - a szocialistáknak kell vállalniuk a felelősséget.

Elmondta azt is: pártja ősszel kezdi meg kidolgozni választási programját. Megerősítette: a Fidesz kormányra kerülése esetén eltörli az ingatlanadót, és átgondoltan visszaállítaná a szocialista kormány által megszüntetett családtámogatási intézményrendszert, amely 1998 és 2002 között élt.

Az eltörölt 13. havi nyugdíj kapcsán azt mondta: ha az ország gazdasága ezt megengedi, a Fidesz dinamikusabb nyugdíjemelést valósít meg. Mint mondta, pártja az uniós források átcsoportosításával dinamizálná a gazdaságot, az adórendszert pedig kiszámíthatóvá tenné.

Navracsics Tibor a kis- és közepes vállalkozások közül főleg a turizmussal foglalkozók fellendítését tartja fontosnak, emellett támogatná a biogazdálkodás és a vidékfejlesztést.