Hatósági blokád az M7-esen

InfoRádió / MTI
2009. július 29. 18:56
Hat óra alatt több mint 1800 járművet ellenőriztek a hatóságok az M7-es autópálya zalai szakaszán, ahol átfogó ellenőrzést tartottak - tájékoztatott szerdán a keddi akció eredményeiről a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az autópálya 215-ös kilométerszelvényében az összes arra elhaladó autót kiterelték a sormási pihenőbe.

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság szervezésében a Budapest felől Letenye irányába tartók oldalán az autópálya 215-ös kilométerszelvényében az összes arra elhaladó autót kiterelték a sormási pihenőbe.

A hatóságok figyelme kiterjedt a fuvarozói és az állategészségügyi szabályok betartására, a migrációra, a járművek szállítmányaira és az autópálya-használatra, de a járművezetők esetleges alkoholos, illetve kábítószeres befolyásoltságát, valamint a passzív biztonsági eszközök használatát és a sebességet is ellenőrizték - közölte Csizmazia Péter sajtóreferens.

Sebességtúllépés miatt a rendőrök négy közlekedővel szemben szabtak ki közigazgatási bírságot, 27 autóst helyszíni bírsággal sújtottak, négyet pedig feljelentettek különböző szabálysértések miatt.

A parkolóba terelt 709 jármű közül tíz sofőrt bírságoltak meg az autópálya-kezelő illetékesei, mivel azok nem rendelkeztek érvényes matricával. A rendőrök egyetlen ittas autóst sem találtak az ellenőrzés ideje alatt.

A hatóságok 74 kamiont vizsgáltak, különböző mulasztások miatt hét esetben szabtak ki helyszíni bírságot.

Az ellenőrzések során két török állampolgár nem tudott érvényes úti okmányt bemutatni, az adatok szerint embercsempészés útján kerültek Magyarország területére, ezért az ügyben nyomozás indult.

Az összehangolt ellenőrzésben a rendőrségen kívül részt vett az Állami Autópályakezelő Zrt., a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Vám- és Pénzügyőrség, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség MÁTRIX-csoportja és állategészségügyi ellenőr.