A rendőrök fagyoskodtak, amíg a gyanúsított pezsgőzött - Bencze örül, hogy ennek vége

Infostart
2009. július 24. 09:30
A rendőrség üdvözli, hogy a Büntető Törvénykönyv módosításával hosszabb ideig tarthatnak előzetes letartóztatásban olyan embereket, akikre a gyanúsítás alapján hosszú szabadságvesztés vár. Bencze József országos rendőrfőkapitány elmondta, sokszor a szervezett bűnözés köreiből letartóztatott elkövetőket azért kellett szabadon engedni, mert a jogi módszerekkel addig húzták az időt, még letelt az előzetesben tölthető két év.

Kedvezően érintheti a rendőrség munkáját, hogy a Büntető Törvénykönyv módosításával hosszabb ideig tarthatnak előzetes letartóztatásban olyan személyeket, akikre a gyanúsítás alapján 15 évnél hosszabb szabadságvesztés vár - mondta az InfoRádiónak Bencze József.

Az országos rendőrfőkapitány emlékeztetett: korábban, az Európai Bíróság egyik ítélete alapján történt egy módosítás, amely szerint szabadlábon védekezhet az, akinek az ügyében a büntetőeljárás indításától, illetve a gyanúsítástól számított két éven belül nincs ítélet. Így fordulhatott elő, hogy a rendőrök esőben és hidegben a gyanúsított háza előtt várakoztak, miközben a házi őrizetbe helyezett ember a jakuzziban pezsgőzött, és nézte a televíziót - fejtette ki Bencze József, aki szerint az adófizetők pénzét nem erre kell költeni.

A rendőrfőkapitány hangsúlyozta: a törvénymódosítás meghosszabbította az előzetes letartóztatás lehetséges idejét a legsúlyosabb büntetési tételek esetén, akkor is, ha például négy évig nem születik bírósági ítélet.

Bencze József szerint nem szabad szabadlábra helyezni senkit, aki súlyos, akár életellenes bűncselekményt követ el, akkor sem, ha az igazságszolgáltatás nem tud ítéletet hozni két éven belül.

Hanganyag: Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást