eur:
394.37
usd:
370.04
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Felcsuti Péter: Folyamatosan emelkedik a nem fizető hitelesek aránya

A Magyar Bankszövetség elnöke szerint folyamatosan emelkedik a nem fizető hitelesek aránya. Felcsuti Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az adatok a lakossági, a kis és közepes vállalkozások és a nagyvállalatok között is romlik. Hozzátette: jelenleg mintegy 700 ezer devizaadós van Magyarországon, közülük mintegy 70 ezren vannak késedelemben.

Felcsuti Péter hangsúlyozta: a csődeljárást, felszámolást és kilakoltatást csak a 180 napon túl tartozóknál kezdik el a kereskedelmi bankok, ez mintegy 10 ezer adóst jelent. A Magyar Bankszövetség elnöke szólt arról is, hogy a magánbankoknak nem kell közölniük, hogy a vezetők, dolgozók kapnak-e prémiumot és mekkora a jövedelmük.

Korábban a szocialista Török Zsolt nyílt levélben kérdezte a szervezet vezetőjét arról, hogy a gazdasági válság kirobbanása óta a bankvezetők milyen prémiumokat, jutalmakat és bónuszokat vettek fel, miközben az egyre nagyobb költségeket a bankok az emberekre hárították át. A politikus hozzátette: az MSZP frakció egyetért a Magyar Bankszövetség és a kormány megállapodásávalt, amely azt jelenti, hogy a devizahitelesek terhei nem emelkednek a jövőben, és meghirdettek egy kéthónapos moratóriumot is, aminek ideje alatt a bankok nem kezdeményeznek kilakoltatást.

Török Zsolt emlékeztetett arra, hogy a kormány tegnap döntött a PSZÁF jogkörének bővítéséről, amelynek eredményeként akár kétmilliárd forintos bírságot is kiszabhatnak azokra a bankokra, amelyek megkárosítják ügyfeleiket.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×