eur:
394.8
usd:
371.31
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

"Segítség több mint 200 ezer családnak"

Több mint 200 ezer családnak nyújthat segítséget a kríziskezelő alap - mondta Kiss Péter, a társadalompolitikáért felelős tárcanélküli miniszter az alap tanácsadó testületének alakuló ülése után. A kormány szerint nem aggályos, hogy az áramszolgáltatók a többletbevételüket nem fizetik vissza a lakosságnak, hanem a krízisalapba utalják.

 Megalakult a Kríziskezelő Program Tanácsadó testülete. A kormány képviselőiből, valamint civil és karitatív szervezetek vezetőiből álló grémiumnak az lesz a feladata, hogy őrködjön az immár 5 és félmilliárd forintosra duzzadt keret elosztásának törvényessége felett, valamint kijelölje, hogy milyen prioritások szerint kapják meg a válság sújtotta családok a nekik járó pénzt.

A krízisalapból egyszeri 20 és 50 ezer forint közötti, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek azok a családok, akik bizonyíthatóan nehéz helyzetbe kerültek a gazdasági válság miatt.

Például nem tudják fizetni közüzemi számláikat, vagy banki törlesztőrészleteiket. A krízisalap állítólag folyamatosan növekszik: idekerülnek a banki bírságokból származó bevételek, az állami cégvezetők fizetésének kétmillió forint feletti része, a miniszterelnök fizetése, valamint az áramszolgáltatók extraprofitjának 60 százaléka is. Ez 3 milliárd forint, ez adja az alap jelentős részét. A 40%-ot pedig karitatív szervezeteken keresztül direkt módon kaphatják meg azok a családok, akik nem tudják kifizetni a villanyszámlájukat - mondta az ülésről távozóban Kiss Péter társadalompolitikáért felelős tárcanélküli miniszter.

"Ez legalább 100 ezer családnak direkt módon segít. Az a pénz pedig, amelyik a krízisalapba kerül, úgy becsülöm, hogy 120-130 ezer családnak tud majd segítséget nyújtani" - mondta Kiss Péter.

Több jogász korábban felhívta a figyelmet arra, hogy az áramszolgáltatóknak vissza kellene utalniuk a többletbevételt a lakosság részére, Herczog László szociális és munkaügyi miniszter viszont úgy véli, törvényi lehetőség van arra, hogy ez a pénz a krízisalapba kerüljön.

"A támogatás teljesen törvényes. Nem kell kétségbeesni, ha segítség érkezik a kormánytól. Ennek inkább örülni kellene" - mondta Herczog László.

Szerinte a most megalakult tanácsadó testület monitorozni fogja, hogy hogyan működik a támogatási rendszer, és az észrevételük alapján a rendszert bevezető kormányrendeletet is lehet időközben módosítani. A civilek nevében Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke azt mondta, a rendszer jó lesz, de nagyobb beleszólást szeretnének a civilek.

Szeretnénk tudni, hogy ez tényleg egy extraforrás. Ötmilliárd forint az nagyon sok pénz. A jövő évben tehát nem csökkenhetnek a szociális kiadások" - mondta.

A krízisalapból augusztus elsejétől lehet igényelni támogatást, de csak azoknak, akik már végigjárták az összes önkormányzati segélyezési lehetőséget.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×