A csapat a siker záloga a Kékszalagon is

Infostart
2009. július 20. 07:09
Lisa nevű vitorlásával kilencedszer nyerte meg a hónap elején a Kékszalag Balatonkerülő versenyt Litkey Farkas, aki az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a főleg cégvezetőkből álló csapat nélkül nem sikerülhetett volna a győzelem.

Egy csapat vagyunk - hangoztatta az InfoRádió Aréna című műsorában Litkey Farkas, aki Lisa nevű vitorlásával idén már kilencedszer diadalmaskodott a Kékszalag versenyen a Balatonon. A győztes vitorlázó elmondta: volt egy szakasz a rajt után, amikor hajójuk lassabb volt, de utána, a cirkálószakaszban folyamatosan állították a vitorlát.

Nagyon komoly szakmai feladat volt annak a kezelése, hogy meg tudjuk-e vitorlázni a szeletet vagy sem - tette hozzá a kilenceres Kékszalag-győztes, aki szerint nem győztek volna kiváló csapatmunka nélkül.

A csapatban mindenki amatőr vitorlázó - avat be a részletekbe Litkey Farkas, aki elmondta azt is: az edzéseik este vannak, és általában négy órát vannak a vízen. Ezt lehet munka mellett csinálni, mert a Balatonra egy óra alatt le lehet jutni. Az irodai munka végeztével mindenki beül az autójába, és lemegy - mondta a vitorlázó.

A csapatban nagyon sok a cégvezetők, akik komoly döntéseket hoznak egész nap. A Balatonon azonban nem akarnak dönteni, hanem azt várják, hogy elmondjam, mi a feladat, és azt a legjobb tudásuk szerint elvégzik - fűzte hozzá Litkey Farkas.

Hanganyag: Hlavay Richárd


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást